Korábbi cikkünkben már bemutattuk a Bánkút Síklub legsikeresebb versenyzőjének, Kékesi Mártonnak őszi programját a Nemzetközi Síszövetség(FIS) által szervezett ifjúsági táborában. Az elmúlt három hónapban tovább folytatta a versenyidőszakra való készülést, és időközben megkezdődött élete első ifi versenyszezonja is.
Kékesi Marci, akit mozgása, stílusa és a rajtban szokásos nyugodtsága miatt "BodeMarci"-nak is neveznek,
már szeptember óta szinte folyamatosan külföldön edz és versenyez a FIS tehetséggondozó nemzetközi programjában.
Ugyanis nyáron a kiválasztó táborban besíelte magát a sok országból verbuvált versenyzők csapatába. A mindennapos
edzésprogram kimerítő, noha a napi intenzitás csak az ideális szintet éri el, de messze elmarad a Bánkút Síklub
Versenyszakosztálya ritkán, de akkor körömszakadtáig tartott edzésnapjain szokásostól...
Decemberben és januárban a nemzetközi csapat sok junior, illetve felnőtt FIS versenyen vett részt, többnyire Észak-Olaszországban.
Az eredményeket a FIS-pontokban lehet mérni. Ezeket az egyes versenyeken induló és célba érkező legjobb versenyzők rangsorpontjaiból
és a győztes időhöz viszonyított százalékos lemaradásból számolják és a FIS honlapján a verseny zárása után meg lehet tekinteni.
Első éves junior versenyzóként (pláne december végi születési dátummal...) nem is rossz a 140 pont körüli kezdés. Ezt januárra
sikerült már 105-110 pont szintjére faragni slalomban, illetve GS-ben. Elsó évben 100 pont alá törni nagy eredmény lenne, reméljük sikerül.
Közben felszerelést is váltott BodeMarci. Követte a híres buzdító jelszót: "(SÍ)TALPRA MAGYAR!", és a magyar EXPLOSIV símárkát képviseli.
Az először Bánkúton tesztelt, és nevéből sejthetően "explosive" tulajdonságú kiváló SL versenyléccel érte el eddigi legjobb slalom eredményét.
GS-ben még Salomon sível megy, de már készül az ausztriai gyárban a magyar Explosiv GS versenyléc is Marci fegyvertárába.
Kékesi Márton - szlalom verseny Folgaria(Olaszország):